A Magic n’ Mayhem végének közeledtével Riot Mort nyilatkozik a 12. készlet tanulságairól. Mort a szokásaihoz híven nagyon transzparens és konstruktív a közösség kritikáival szemben, mindig frissítő élmény a megnyilvánulásait hallgatni, olvasni.

Habár a riport főként a Magic n’ Mayhem tanulságairól szól, ezeknek a tanulságoknak a levonása konklúziókhoz vezet. A legtöbb bekezdésben ezért szerepel 1-2 sor arról is hogy ez a tanulság milyen hatással bír a jövőre vagy éppen a következő set-re.

A legfontosabbakat összefoglalom nektek itt röviden:

“Az Arcane világa az Arcane sorozat hangulatának hiteles visszaadására tesz kísérletet, megőrizve a TFT alapjait. Míg az Eszközök és kütyük felületesen kötődött Piltoverhez és Zaunhoz, az Arcane világa a tematika és a játékmenet terén is erősen a sorozatra támaszkodik.”

“…a bűbájok alapvetően gazdagabbá tették a játékot, de ez nem jelenti azt, hogy állandó elemmé kell válniuk.”

“Az 1 arany költségű hősök erősítéseit Ezüst osztályúvá tesszük, így a későbbi szakaszokban nem lesznek olyan hatásosak.”

“Az új készletben, az Arcane világában a Takk próbatételei bevezető játékmódként tér vissza.

Kényelmi változtatások

Az Arcane világa’ készlettel több kényelmi változtatás is érkezik a játékba. Ezekről a változtatásokról többet olvashattok a következő linken

https://teamfighttactics.leagueoflegends.com/hu-hu/news/dev/dev-quality-of-life-improvements

Források

https://teamfighttactics.leagueoflegends.com/hu-hu/news/dev/dev-tft-magic-n-mayhem-learnings

Article Categories:
Uncategorized